Tudatosan önmagunkért és a bolygóért

Az egészséges életmód elkötelezett híveként nem csupán az érdekes számomra, hogy megfelelő minőségű ételt vigyek be a szervezetembe, vagy eleget mozogjak. A környezetem óvására tett kezdeményezések éppolyan fontosak. Számos perspektíva megnyílik a jelen embere előtt, ha modern és ökológiailag barátságos megoldásokra kíván szert tenni

Ilyen gondolatok vezéreltek a háztartásomban található különböző energiatakarékos eszközök megválasztásakor, és ugyanebben a szellemben döntöttem úgy, hogy napelemekkel telepíttetem be a házam tetejét.

A napelempalyazatok.hu oldalra hívták fel kedves ismerőseim a figyelmem. Itt napelem pályázatok is elérhetők, mely számomra is kedvezőnek ígérkezett. Mindenekelőtt szerettem volna átfogó képet kapni a telepítés körüli tevékenységről, és szerencsére a weboldalon találtam is erre vonatkozó írásokat. Mint ott olvasható is, a napelem rendszerek kissé bonyolultak és idegennek tűnhetnek egy laikus számára, éppen ezért kívánják megválaszolni az esetleges kérdéseket. Ez egy nagyon szimpatikus hozzáállás a számomra, így azt érzem, hogy a döntésem jó kezekbe kerül. Nyilván elég ijesztőnek tűnik innen az ismeretlenből a folyamat, hogy azokat a hatalmas paneleket ráhelyezik a házam tetejére. Arra gondolnék első körben, hogy ez óriási munkával jár és hatalmas felhajtással. A cikk ebben is megnyugtat, hogy ennek pont az ellenkezője a jellemző. A papírmunkák sokkal több időt elvesznek, maga a telepítés nagyon gyorsan és mondhatni könnyedén, rutinszerűen zajlik le. Amennyiben valaki napelem pályázatok keretein belül jut hozzá az adott támogatáshoz, úgy még tovább tarthat az adminisztrációs ügyintézés fázisa.

Egyébként sincs mitől tartanunk, hiszen a mi beleegyezésünk nélkül semmilyen munkafolyamat nem kezdődhet el. Természetesen nem árt előre mindenről tájékozódni, hogy mérlegre tehessük az összes szubjektív szempontot. Sokszor segít, ha pro-contra érveket sorakoztat fel az ember, bár a szakemberek meggyőződése, hogy a pozitív érvek mindenképpen túlsúlyba kell, hogy kerüljenek, amennyiben csupán az objektív tényeket nézzük. A szakemberek végig mindenben segítenek és ellátnak kellő információval, hogy képesek legyünk a lehető leginkább önálló és számunkra pozitív döntést hozni.

Első körben egy árajánlatot kérnünk, és a hozzánk legközelebb található szakemberek felveszik velünk a kapcsolatot. Ehhez csupán meg kell adnunk az elérhetőségeinket és a becsült éves áramfogyasztásunkat vagy kilowattban, vagy forintban. Ezekből az adatokból a szakemberek meg tudják állapítani, hogy körülbelül mik lehetnek az igényeink. Nem szükséges telefonálgatni, vagy bárhova e-maileket írni, a szakemberek felkeresnek minket a megadott elérhetőségek egyikén, és igény szerint megindulhat a projekt.

Az interneten rengeteg olcsó terméket reklámoznak mindenféle hatásvadász szöveggel ellátva. Ezeket olcsónak és egyúttal nagy teljesítményűnek próbálják feltüntetni, de egyértelmű, és a szakemberek egyetértenek abban, hogy élettartam terén messze alulmaradnak a minőségi termékektől, gyakrabban szükséges javítani, esetleg cserélni őket. Semmi értelme annak, hogy a kezdeti olcsó beruházásban reménykedve bajt hozzunk a saját fejünkre. Utána tákolgatni és pótolni kell az elemeket, és ez is bizony pénzzel jár, nem is kevéssel. Aki spórolni szeretne, az mindenképpen kövesse nyomom a weboldalt a folyamatosan megújuló napelem pályázatok miatt.

A nyolcvanas években telepített napelem rendszerei tükrözik vissza leginkább a felsorolt tényeket. Akkoriban is telepítettek magas minőséggel bíró napelemeket, és meg lehet nézni, hogy mind a mai napig tökéletesen működnek. Természetesen fontos a rendszeres karbantartás és a szakszerű használat.

Tény, hogy az inverterek rövidebb életűek, mint maguk a panelek, de azok javítási költségei, és 12-15 év utáni cseréje még mindig közelebb van az anyagi megtérüléshez, mintha az olcsó termékekből szeretnénk cseredarabokat rendelni.

A saját pro és contra érveim összehasonlításra kerültek, és arra jutottam, hogy mindenképpen belevágok, és természetesen a magas minőség mellett teszem le a voksom.