Az alkoholizmusról

Kamaszkorom óta érdekel az egészség, ami talán annak köszönhető, hogy a környezetemben (családtagok, ismerősök stb.) mindig voltak olyan személyek, akik dohányoztak, alkoholisták voltak, sőt még olyan esetet is hallottam, amikor egyik ismerősöm a túl sok drog miatt kórházba került. Én ezeket a szituációkat már tizenévesen igyekeztem kerülni, és inkább próbáltam utánaolvasni hogyan lehet ezeket a függőségeket kezelni, gyógyítani, hogy a későbbiekben én is foglalkozhassak ezzel és hogy másoknak is adhassak tippeket arra, hogyan legyenek egészségesek vagy egészségesebbek. Egyik nap az alkoholizmus kezeléséről igyekeztem több információt szerezni, amikor is észrevettem egy cikket a Google keresési listáján, amelyben arról írnak, hogy milyen fokozatai vannak az alkoholizmusnak és hol kezdődik valójában az alkoholbetegség. Úgy döntöttem, mivel sokszor beszélek és írok különböző egészség tippekről, ezért leírom nektek, hogy miről is szól ez az érdekes bejegyzés a Felépülők Klinika oldalán.

alkoholista

Mindig is kíváncsi voltam mi alapján határozzák meg egy emberről, és mondják ki rá azt, hogy alkoholista. A cikk kifejti, hogy nagy különbség van a szociális ivás és a kóros ivás között. Előbbi kategóriába tartozik ha valaki ritkán, csak ünnepekkor, kis mértékben, társaságban és mindig ugyanolyan mennyiségben fogyaszt alkoholt. A kóros alkoholfogyasztók meghaladják a szociális ivók mértékét. Ennek két fajtája is lehet, az egyik, amikor valaki hetente többször vagy akár mindennap fogyaszt alkoholt, és ha szóvá teszik számára, akkor olyan magyarázatokkal állnak elő, hogy nekik ez jár, kell a lazítás, stb. A másik fajtája a probléma ivás, amikor valamilyen magánéleti, munkahelyi probléma miatt iszik valaki alkoholt és nem meri felvállalni a valós érzéseit, próbálja elnyomni őket az alkohol által. Ebben az esetben egy idő után már nem tudni mi a mérték, úgy érzi az alkoholista, hogy minél többet iszik, annál jobban fogja magát érezni.

A cikk felsorolja, milyen jellemzők utalnak arra, ha valaki súlyos alkoholbetegségben szenved, mint pl. az emlékezetkiesés, bűntudat az ivás miatt, az ital dugdosása, túlzott sértődékenység stb. A blog kifejti azt is, hogy három különböző típusú alkoholistáról lehet beszélni, mint a szinten tartó alkoholbeteg, a kontrollvesztő alkoholista és az általános alkoholbeteg.

Számomra nagyon érdekes volt ezt a cikket olvasni, sok mindent megtudtam belőle. A Felépülők Klinika kifejezetten az alkoholistáknak szeretne segíteni felépülést segítő programjával, amely 28 nap alatt segít elsajátítani a józanság minden csínját. Nagyon szimpatikus számomra a klinika, hogy különböző blogbejegyzésekkel is segítik az érdeklődőket, illetve az is, hogy 3 különböző helyszínen is megtalálhatóak, mint Budapest, Veszprém és Szőc, ahol elsősorban a felépülést segítő hetek zajlanak, de a másik két helyszínen egyéni konzultációt is igénybe lehet venni bárki számára, aki szükségét érzi.

Mivel szívemen viselem minden függőségben szenvedő sorsát, ezért biztos, hogy hirdetni fogom a klinika létezését ismerőseim körében. Ha ti is kedvet kaptatok a cikk elolvasásához, amelyben sokkal átfogóbban olvashattok a témában, akkor ezen a linken eléritek. Sajnos az én karrierem más irányt váltott és nem ilyen módon segítek az embereknek, de továbbra is igyekszem utánaolvasni a témában.

Ha pedig úgy érzitek, hogy segítség kell leszokni az alkoholról, akkor keressétek fel a klinika szakembereit, akik készséggel állnak rendelkezésetekre.